Aranyérmes műanyag ablakok!

A nem fából készült nyílászáró a legjobb döntés azoknak, akik azon törik a fejüket, hogy a korszellemnek megfelelő, jól kinéző, ezen felül sokáig jól működő ablakokat szeretnének a lakásukba.

Még az első pillantásra jól kinéző otthonról kialakult első benyomást is komolyan befolyásolja az, ha az ablakok régiek, kopottak, és a fáról pattogzik a festék. A legrosszabb persze az, hogyha a rossz kinézet mellett, a nyílászárónak a szigetelő képessége rendesen megkopott (hő és hang). Tudta-e, hogy a fa ablakoknál, évente érdemes a külsőt felfrissíteni, hogy a csiszolóvászon és az ecset bevetése után, jól nézzen ki az ablak? Ha régebbi a fából készült nyílászáró, akkor az is előfordulhat, hogy az egész ablakszerkezetet cserélni kell. A kellemetlen a dologban, hogy a régi, szétkopott fa ablakokat, tisztán tartani sem könnyű. Ugyanis a víz és a tisztítószerek, tovább rontják az állagukat. Az utóbbi években, sok lakástulajdonos döntött úgy, hogy a régi fa, ezüstös könnyfém (alu) ablakukat felváltja plasztikra, ugyanis erről az ablakfajtáról, szinte csak jó dolgokat lehet hallani.

Tíz érv a plasztik ablakok mellett:

  1. A fűtési költségek megemelkedése óta, komoly fókusz került arra, hogy a lakások rezsiköltségeit lentebb vigyék a tulajdonosok. Ugyanis jól megválasztott hőszigetelt ablakokkal, jóval kisebb lehet a hőveszteség. Jóval kisebb, mint a természetes anyagokból és fémből készült nyílászáróknál.
  2. A második fő érv a műanyag ablakok mellett, hogy a zajvédő képességük jobb, mint a hagyományos és a könnyűfém keretes ablakokénál. Ez fontos szempont, mert a nyugodt alvást elősegíti az is, ha külső zajokat szinte nullára csökkenti a nyílászáró.
  3. Fontos tényező még a plasztik ablakok mellett, hogy az áruk, az barátibb, mint a természetes anyagú és a könnyűfém nyílászáróké.
  4. Az érvek közül a negyedik az, hogy szinte semmit sem kell vele foglalkozni. Maximum annyit, hogy időnként át kell törölni vizes mikroszálas ruhával, mikor az ablaküveget tisztítják. A tisztán tartást megkönnyíti, hogy az anyaga jól ellenáll a környezeti hatásoknak, plusz a felülete sima. A szennyeződések nehezen tapadnak meg rajta.
  5. A műanyag nyílászárók igen jól állják az időt, könnyen előfordulhat, hogy ötven évet is kibírnak úgy, hogy a nem károsodik a szerkezetük. Ez abban az esetben igaz, ha magas minőségű anyagokból készült nyílászárót vásárolunk. Ha az anyagok, szerkezetek színvonala vacak, akkor jön az elszíneződés, és a kor is hamar meglátszik majd rajta.
  6. Az érvek között a hatodik, hogy a külső körülményeknek remekül ellenáll. Azaz jól bírja a mi éghajlatunkra jellemző erős napsütést, és a zivatarokat is. Az eredeti fehér színnek, a sárgás barnára válása vagy sötét barnának az erős halványulása nem jellemző a műanyag ablakokra.
  7. A következő vásárlást elősegítő érv, hogy a plasztik ablakok, jóval több helyen záródnak, mint megszokott fa nyílászárók. Ezért ha valaki az ablakon keresztül szeretne bejönni az otthonába, annak jóval nehezebb lesz a dolga, mint a hagyományos nyílászáróval felszerelt lakásnál.
  8. Színek otthona, otthona színei reklám szlogent lehet a plasztik nyílászárókra is használni. Ez annyit jelent, hogy manapság már az is megoldható, hogy a lakás színvilágához igazítják az ablakokat. Azaz, az új műanyag ablak, segít még nagyobb harmóniát teremteni a lakásban.
  9. A fentebb hangoztatott pozitívumoknak a hozadéka, hogyha új plasztik ablakokkal építenek be egy lakásba, akkor a lakóingatlan értéke komoly mértékben megemelkedik.
  10. Manapság, amikor a zöldség, a környezetünk kímélése az egyik legfontosabb témává vált, akkor nem mehetünk el az mellett, hogy a műanyag nyílászárókat, teljes mértékben újra fel lehet használni. Ezért, ha ilyen ablakot választ valaki, akkor kevésbé veszi igénybe a környezetet az ablak gyártása. Kisebb mennyiségű energia kell az elkészítéséhez.

Összefoglalva:
Szerencsés dolog azzal képben lenni, hogy kétezres évek elejétől, a plasztik ablakok készítése igen sokat változott. A rohamtempóban javuló gyártási technológiáknak és az új alapanyagoknak köszönhetően, a rövid életű, rossz fogadtatású nyílászárók már a múlté. Szuper praktikus és hosszú élettartamúak az új generációs ablakok. Jó tudni azt a tényt, hogy a plasztik nyílászáró, komoly mértékben felturbózhatja az adott lakás értékét. Ezt azzal éri el, hogy hosszú esztendőkön keresztül biztosítja a lakás jó hang és hőszigetélését. Ezen felül az élettartama hosszú, biztonságot ad, könnyű a tisztán tarthatósága és rengeteg színben érhető el.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük